A legtöbben olyan körülményük között élünk, ahol gyakran nehéz az önmagunk iránti figyelmet gyakorolni. Mivel kevésbé figyelünk önmagunkra, ezért egy idő után kevésbé figyelünk azokra is, akik fontosak nekünk, így a kutyánkra is. De itt a megoldás, hogyan tudsz 4 nap alatt változtatni ezen!

Te elégedett vagy az életeddel? Elégedett vagy a munkahelyeddel? Elégedett vagy a barátaiddal? Elégedett vagy a kutyáddal való kapcsolattal?

Elégedett vagy önmagaddal?

Az ember eleve hajlamos rá, hogy a jelen helyett állandóan a múltban vagy a jövőben éljen – a mostani kultúránk pedig szinte abszurd módon fordít el minket az itt és most tapasztalataitól. Ez az elégedetlenség egyik fészke.

Sok helyen kötelező gyorsnak és informáltnak lenni, nincs idő semmire, a holnap bűvöletében élünk így szinte sosem jó az ami éppen van. Az állandó tervezgetés és rohanás eredménye pedig gyakran az, hogy kiégve, örömre képtelenül tengetjük az életünket, amíg elérve a végére rá nem döbbenünk, mennyire elfelejtettük azt megélni.

Tovább lépnél ezen?

Az elvonulás négy napjában mutatom meg neked, hogy valóban lehetséges elégedetlenség nélkül létezni. Az együtt töltött idő alatt gyakorlatokbeszélgetések és előadások alatt vesszük át több szinten azt, hogy mi az oka annak, hogy az ember élete folyamatos hol boldog és hol boldogtalan pillanatok váltakozása, és milyen megoldások vezetnek oda, hogy ez végre megszűnjön. 

Hogy amikor a kutyáddal vagy, amikor a barátaiddal töltöd a szabadidőd vagy amikor a pároddal ültök otthon akkor az itt tanult technikákkal  egy valódi és kézzelfogható eredményt tudj elérni a kapcsolatotok jobbá tételében. 

Mindazt amiről beszélünk, átültetjük a gyakorlatba, hiszen azt tudod innen hazavinni, ahol újra majd szembe kell nézned a kihívásokkal. Minden természetesen egy szeretetteli térben, támogató és segítő figyelemmel kísérve, biztonságban, hogy megtanuld: nem történhet veled semmi olyan probléma, ami ártani tudna neked!

Nincs fix technika, mert minden embernek másra van szüksége. Talán te éppen a 12 életattribútum rendszerével találod meg a kérdéseidre a megoldást, más egyszerű jelenléttel elégedetté válik. A megoldás minden esetben egyéni, éppen ezért kis létszámú nálam egy kutyás elvonulás.

És hogy miért a kutya? Mert általa és vele tudod a legtisztábban megtanulni a saját technikáid alkalmazását. Hiszen nem véletlen, hogy ő a jelenlegi életed egyik kísérője. Birtokában van mindennek amire neked szükséged lehet.

Kutyás elvonulás a Bakony rengetegébe

2018. március 15-19. 

Jelentkezési határidő: március 3.

Holló és Bárány Vendégház

Jelentkezés: info@cpanel16.tarhelypark.hu